Egymás örömére
eleresztett luftballon-arcok |
Tiszta vagyok, mint a tavaszi ég, |
Nem voltam rosszabb nálatok, |
ha kő repült, azt mondtam: madár, |
kezdődik a fák felvonulása. |
Nem vagyok különb nálatok: |
fiamnak szólítom a jövőt, |
alkalom a megaláztatásra. |
A bor dagálya hiába emel, |
ahány talaj, annyi világ, |
Szétpukkadt műanyag-fejek |
idegen világok képviselői |
ülünk e fordított értekezleten. |
Egymás örömére kellene emlékeznünk, |
|
Folyosóban
Végigment rajta a kaszálógép, |
Kétoldalt szálkás folyosófal, |
Közelről: elszánt függőlegesek, |
tétova görbék, áthúzások, |
|
Ez az egyszer-volt-hol-nem-volt tavasz, |
Rárajzolok egy halálfejet, |
s elindulok a réti folyosóban. |
|
|
Ceruzarajz
Mozsárszárú, nehéz csizmában |
áll egy ember a tábla szélén. |
Nyakában kopott bőrtarisznya, |
üvegnyak figyel ki belőle. |
Kezét kupakként ráhelyezte, |
ott tartja a kapanyél végén, |
nem támaszkodik rá, csak éppen |
megakasztja, hogy el ne dőljön. |
Nyugodt, akár a bevetett föld, |
szürke, miként az ég s a fák. |
Vehetném kettétört fatörzsnek, |
a messzi dombok folytatása, |
bajsza és karja beleolvad |
figyelő páros jelzőlámpa. |
Mintha cseppekké bomlott volna |
|
Sárga őszi vers
hogy ősszel mennyi gond van. |
|
|
Nagyanyám
Vagy fel tudsz még szállni, |
|
|
Halottak napja
Halottak napja: visszapillantó tükör, |
vizsgája szemnek, emberségnek, |
Sebességük fűszálak élein, |
Meghívás nélkül jelen vannak |
kanyarokban, mozdulatokban, |
tekintetük, mint jelzőlámpa |
Tükörbe nézünk, megalázkodunk, |
mindnyájan fehér bárányok vagyunk, |
miközben őket ünnepeljük, |
azaz magunkat ünnepeljük, |
Krizantémok a temetői buszon, |
Csak az évek, a nyavalyák |
dércsípte árnyékuk felett |
megállók vasa, csonka keresztek |
Arcom mögött a tejút mozdulását, |
Nagyanyámat, Katona Juliannát, |
s a másikat, Farkas Katalint. |
Friss fakereszt ablaka mögül |
nagybátyám még némán visszaint. |
Aztán újra a sejtek szava. |
Ülök a buszban, térdemen fiam. |
Körben a téboly tűzkarikái. |
|
Nagyatád
Nagyatád, parkod gesztenyefáit |
mássza, gyertyákat gyújtogat |
klorofill-zászlós évszakom. |
Helyhez kötött, akár a fürdőd, |
akár a csöndes Kossuth-szobor |
a legnagyobb magyar terén. |
Amit elhoztam, már hat erdő |
dohányszín szőnyegét feszíti, |
mása nincs, folyton változik. |
Akárcsak te, Árpádkori neved |
Megszüntet, mégis megőriz. |
Jövevény voltam, forgott velem |
pattogott díszes céllövölde. |
De a munkának szárnya volt, |
Hat évemet hat borítékban |
elrejtettem a Rinya-parton, – |
aki kíváncsi, megtalálja. |
Az elsőben az Ezüst Kancsó, |
és talán egy lány rajza van. |
egy borbély, egy szeneskocsis |
A harmadikban semmi sincs. |
nevetéssel, vízcsobogással, |
és egy tyúkfarmnyi kotkodács. |
egy könyv, egy oklevél, egy férfi. |
Küldje el, aki megtalálja. |
hogy hat évet hat borítékban |
elrejtettem a Rinya-parton, |
de ebből egy szó sem igaz. |
a billegő kövek a Kossuth utcán, |
a történelem plakátjai a tornyok, |
s a gyárkémények csúcsára kifeszítve, |
az ismerős arcok fényképalbuma, |
az ismeretlen új házak sora, |
a vásárok, polgárok, iparosok, |
a parasztok, Nagyatád szelleme, |
a szivárvány a város fölött, |
és hogy a park gesztenyefáit |
mássza, gyertyákat gyújtogat |
klorofill-zászlós évszakom. |
|
|