Miközben

A piactér betonján egy felfordított almásláda és egy széttaposott sárgarépa között állva 1969 március negyedikén este hatkor meg kellene írnom a kettes számú pontos verset az alkonyatról miközben tél és nyár között nappal és éjszaka között munkahely és otthon között miközben ég és föld között a földhöz egyre közelebb én a nagy szendvics közepe elképzelem újra a várost a hegy és nap fiát választottamat négyévi házasság után túl az álmokon a szerelem csecsebecséin túl a csaláson csalatáson egyedül újra annyira hogy holtomig együtt maradhatunk miközben egy az egyhez elképzelem újra a várost fején a százkilencven méteres szilveszteri csákót arcán a szürke körszakállt mellén a kivilágított rendjeleket tíz kilométeres karjait a körbejárható szívet a lüktető artériákkal bennük sodródó magamat százötvenezer sors között annyira védtelenül hogy elpusztíthatnám magam 1969 március negyedikén este hatkor miközben meg kellene írnom a kettes számú pontos verset az alkonyatról.