Nők, prágai nők
Ti, szőke, hosszú combú nők, |
megjöttetek ma is, befeszültök |
július merev hídjai közé, |
s robban a méla napraforgó, |
vak sörétjei fölsebeznek, |
menni kell, tenyeremben piros |
ártatlan falum százszorszépein, |
aggályokon, ostoba kerítéseken, |
Hát ki vagyok én, mi vagyok? |
láncaimmal, tört bulláimmal, |
zörgő kígyóbőrömmel, -bűvölőmmel, |
hátamon a csöpp lepkeszárnnyal, |
Husz János fehér galambjáért, |
Kossuth szűz-üres hálójáért, |
partra igézni legalább magamban |
kívánságot készséggel teljesítőt? |
csípőtök tenger-ringásában? |
Ott villog Prága halpikkelyes |
a templomok bójái között? |
Ott a boronás parasztház udvarán |
összekoccintott poharakban? |
Hát ki vagyok én, mi vagyok? |
ti, szőke, hosszú combú nők, |
hogy szemetekbe költöztem be |
átlátszó szárnyaimmal, s lerogyhatok, |
ti betipegtek meztelenül, |
júliusi hóban, elsötétített |
hordalékokon keresztül is, |
és a beszakadt történelem fölött |
ti ringattok át Európába? |
|
|