Ugyanaz

Nem lettél okosabb attól
hogy annak hittek,
a nagy árverés nem neked szólt,
eladhatatlan sebeiknek,
a félelem tűzijátéka mögött
idétlen patronok,
begyulladt önbizalmak füstölögnek.
Nem lett egyszerűbb semmi sem,
a pókhálót vastüskék tartják,
minden karcolás közelebb,
minden bokorban Magyarország,
nyertél? vesztettél?
akik a műsort végig ülik,
két sóhaj között kiszámítják.
Tiszta szárnyak a hó alatt,
megnyúlt fák és megnyúlt idő,
a város eltávolodott,
varjú, fekete keszkenő
leng kétes érdemrendeken –
jancsiszegeken, perceken
szikrákat lép a kő.
Összecsuklottak a csodák,
és elkezdődik ugyanaz,
el a láncra vert kilométerek
szemenkénti megkísértése,
A-tól Z-ig a körmenet,
nyárfa csúcsán a pontos idő,
ugyanott áll a nap.
Kél a zöld beszéd reggele,
a hegyoldalak erdőt szólnak,
erdő az erdő, zöld a zöld,
fű csillagában kél a holnap,
zöld öregek pillája mögül
rebben a kozmosz,
könyörtelen atomok szónokolnak.
Nem az elmúlás, az anyag
csavarszárnya fejed fölött,
messziről nézve glória,
megsimogatva föld,
valójában egy s ugyanaz,
ha mondod, ez a te szavad,
nehezebb, mint a zöld.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]