Az idegenvezető levele

Kedves uram, ezerkilencszáznyolcvan
szeptember ötödikén, miután
elutazott, talán
nyári időszámítás szerint déli
tizenkettőkor, s talán
Pécs város főterén,
Hunyadi János szobrától alig
néhány méterre, a zebrán,
a zebra túlsó végén, abban a
pillanatban, mikor a
villogó zöld megpirosodik,
s kettőt kell lépni gyorsan,
hogy megint
a járdán legyen az ember, tehát
szaporáz már, érzi, hogy hibát
követett el, amikor mégis
elindult, de nem akkorát,
hogy valaki felelősségre
vonhassa, hiszen
mindenkivel megesett már ilyen,
s az autóknak az ezred- vagy század-
másodperc semmi sem,
egyszóval ama sávban, ahol
a „még igen” s a „már nem” állnak,
s hitbizománya van a halálnak,
kis híján elütött egy taxi,
és itt abba lehetne hagyni,
de hogy mégsem,
elkezdtünk ordítozni,
„menj az anyádba, te állat”,
„te hülye bunkó”,
s hasonló
képes mondatok szálltak,
melyek az ihlet mámorában
születnek csak,
míg ránk nem dudáltak,
akik menni
akartak, hisz semmi
különös nem történt, rendőr
nem jött oda,
s már-már a járdán álltam,
úgyszólván kiléptem
a versből, miközben
a járműveknek megint zöld lett,
s megkondult a déli harangszó,
mintha fölöttem harangoznának,
s Hunyadi gyülevész parasztjai,
magyarok, délszlávok, románok,
s a többi hungarusok
ordítoznának,
mert a forgalom, vagy ahogy
itt mondják: a történelem
kereke elakadt,
s mire jó ez? menjünk a mellék-
utcába, ahol van tér,
van idő, és nyugodtan
agyonverhetjük egymást, ha tudjuk,
tehát a taxi elindult,
én fölszívódtam,
és önnek bevallom,
hogy rettenetesen betojtam,
mert mi lett volna, ha,
mondjuk, ön velem van,
és hallgatva a csevegést,
beszáll a buliba,
minthacsak véletlenül, minthacsak
emberileg, nem a
közép-európai vagy a
nándorfehérvári tanulság miatt,
de kicsit elfogultan, kicsit
sajogva folyton a múlt
sebeitől, kicsit
érdekelten még akkor is, ha ön
sok mindenre másként emlékezik,
vagy éppen azért, hiszen
valamennyire ismerem,
néhány nap elég volt, hogy tudjam,
eljött volna velem,
azaz velünk a mellék-
utcába, ahol van tér,
van idő, és nyugodtan
agyonverhetjük egymást, sőt, nyomban
agyon is vertük volna, így most
örülök, hogy már vonaton volt,
és ezúttal megúsztuk elevenen,
fogadja őszinte üdvözletem.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]