Az angyal fölszólalása

Martyn Ferenc: Lovas, karddal című képére

 
Itt megállj! ide nem szól
igazolvány, itt a csontokat
homok födi, nyílnak-csukódnak,
ha átmégy rajtuk, nincsenek,
ha megfognád őket,
itt ribanckodás a lét,
a mozdulat a fény minden színét
kihasítja belőled, ha maradsz,
itt a szó, mint a sokk,
fölépíti benned a hülyét,
és vigyorogsz, nehogy a föld
lecsússzon válladról, ha fordul,
itt a fejed is láb lesz, szaladsz,
hogy a kerítés másik oldalára
írhasd: szabad vagyok,
itt a félelem
borostyánba zárt kígyó,
csúszkál szíved fölött, és
rámutatnak, ha elfelejted,
itt a szerkezet, mint a rend modellje
foglal magába,
s ha kételkednél, megcsikordul,
itt lejt a pálya,
nehézkedés visz mindent
egy táguló völgy garatjába,
itt nem lehetsz az, aki vagy,
mert mindenkin álca,
innen ne a farsangi bálba,
hanem hátra, hátra,
a barom orrába feszített
karikába,
bele a megtartó magányba,
passzusok alá, csontok alá,
a halál alá, te gyáva,
ha emlékszel még az irányra,
s elhiszed, hogy nem vagy
örökre bezárva.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]