(Együtt vagyunk egész nap…)

Együtt vagyunk egész nap. Tíz-tizennégy
órát beszélgetünk. Minthogyha foszló
szöveteddel próbálnám összevarrni
magam megint. Rendszerint sikerül.
A rémlátások éjjelre maradnak.
Ma azt álmodtam, hogy búvár vagyok,
s testedben úsztam, tüdőd lüktető
algája mellett és vérereid
feszülő virágszárai között,
mint nyugtalan hal az akváriumban.
Egyszerre apró, majdnem láthatatlan
sejtek kezdtek esőzni, mintha csak
vöröspaprikát szórnának reád.
Rátapadtak ereidre, megnőttek,
nyálkás hínárként úsztattak szíved
felé, ellepték csigolyáidat,
dagadtak és tenyésztek, míg testedben
nem volt már más, mint burjánzó moszat,
jaj, hova lettél? Fuldokolni kezdtem,
s felordítottam. Csuklómat tartottad:
– Ne félj, csacsi. A lélek halhatatlan.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]