Újoncok

Rákóczi táborába
Egy csókot az anyának, egy intést a jóbarátnak
s egy hosszú rozmaringot, szerelmesem néked, nagy aluvó!
és ahogy az illik: havat a határnak,
bort, lámpát, citerát
s künn a kapun túl verje a földet a ló…
Aztán ti, társaim: táncra az éjjeli szép havazásban
egymás nyakát ölelve s szökkenve, ahogyan sikong a duda,
míg a toronyból elcsendül néhány éles ütés – száll könnyen a tájra,
e tájra, e házra
s lányra, akit nem lát közülünk már senki soha!
Ez való mihozzánk s nyeregbe zökkenve majd a csendes utcán
bódultan ügetni, mintha ez az éj is már csak emlék volna –
kakas szól majd, itt-ott kemence világol, kenyérszag száll… aztán
künn a határban
vágtára a porzó északi hóba!
Apánkat, anyánkat, így hagyjuk el édes szép szeretőnket;
dalra fiúk! – hogy lám, ha nevünket emlegetik majd
egykor, a holtat,
könny közt is mosolyogva mondja anyánk majd:
ó a szegények,
hogy’ táncoltak a hóban, hogy vigadoztak…
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]