Ökrök

A kis tó közepén, melyre az est már kéklő
zománcot von, hasig merülve állanak.
Mintha innának a mesék varázsvizéből,
csurgatnak szájukból aranyló szálakat.
Buták, esetlenek; toprongyos szolgahadként
bámulják, siratják az elbukó napot;
hangjuk rossz trombita, de szarvuk, mint a gyöngén,
vágyódó égretárt finom leánykarok.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]