Feledni

Feledni, feledni, feledni,
simítsd homlokom enyhe szellő,
gyógyítsd meggyötört szememet lágy
vonulásoddal puha felhő –
Feledni, mindent, elfeledni,
kiheverni, mint betegséget –
oldjatok fel, muljatok már,
hegedjetek be, óh, emlékek.
Fejem fordítom, fülem zárom,
óh hol a bölcs, a tudós hol van,
ki feledtetni tudná vélem
mit keservesen megtanultam?
A hasztalan harcot feledni,
óh feledtetni kudarcunkat,
hol a történész, ki homályba
borítaná megint a multat?
Hol az új hajós, ki útjáról
nagy híradással hazatérve,
szigeteket, új és új földrészt
lökne vissza a feledésbe?
Népeket, fajtákat feledni,
várost vágyok feledni, falvat,
csúcsokat, hol bukásaim most
gúnyoló visszhangként lapulnak.
Törlődjetek el messze tájak,
melyeken ifjan átsiettem,
merülj el hívó, büszke bércek
hona, szép ifjúság köröttem.
Elégni, mint máglyán, pirosló
arcom perzselő szégyenében.
Dajkáló vidék küldj egy álmot,
ránts vissza hozzád, szülőföldem.
Feledni, ahogy láncokat tépsz –
óh vakon, tétován, tudatlan,
beh biztosabban léptem én itt,
amikor hajdan elindultam.
Feledni, ahogy kigyult házból
fulladva kifutsz a szabadba,
míg mögötted kő kőre omlik
porosan, füstösen, ropogva.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]