Gondtalan
itt is, ott is egy akadályba; |
de mind könnyebben lépdelek |
és szabadabban e világba. |
|
Csodálkozom és visszanézve |
|
becsülöm az árkot, a partot, |
|
a veszélyt, melynek meredélye |
|
csak tegnap is még visszatartott. |
|
hogy, mint rossz szövetségesek, |
|
Gondtalan és halk füttyszóval, |
|
mosolyogva megyek a falnak, |
|
s a falak kényszerült mosollyal |
|
megnyílanak és utat adnak. |
|
Nincs parancsom, nincs jelszavam, |
mint kit nem harc vár, de mulatság, |
fülelem, mit zeng magasan |
egy szálló cinke, a szabadság. |
|
Vonj kardot rám, a vizbe vágod, |
|
golyód ködön fütyöl keresztül, |
|
árnyékom veri szét a tábort, |
|
vezérestül és pribékestül. |
|
igy biztattam egykor a harcra; |
vértet, acélnál biztosabb |
sisakot daloltam magamra. |
|
Csikaszként szűkölő s gyülemlő |
|
aljnép közt, Igazság, hadadban, |
|
hangom és nevem külön feltör, |
|
ott harcol máris, halhatatlan. |
|
Rab voltam én, vagy szökevény: |
„bőröm a halál rabruhája”, |
vallottam – már nem vallom én, |
szűnik már szívem bujdosása. |
|
Szabadabban, mint álmaimban, |
|
szállok, pedig csak szavam szárnyal, |
|
mióta érzem, hogy megvivtam |
|
első csatám; az elmulással. |
|
|
|