Hallgattam…

Hallgattam s ahogy vádoló szavad
mind élesebb lett: igaztalanabb,
riadtan én az ős gyermeki kéjt
ízleltem, mint a konok elitélt,
ki ingét tárva azzal lesz nagyobb
a hóhérnál, hogy mindent odadob.
Csak néztelek; hát vágj ide s ide,
végezd te el, mit nékem kellene.
És vártam azt, mely kettőnk mérlegét
elbillenti és visszadob föléd:
a latnyi túlzást. Büntettél tovább.
Nem láttad arcom győztes mosolyát?
Szegény, vak voltál. Én, az áldozat,
szégyelltem már, hogy sajnálhattalak.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]