„Tán boldogabb már nem leszek soha…”

Mint fészekről meleg madáranya –
felrebbent, felszállt fölülünk az éj,
a szép madár, az idő madara.
Ne sirasd. Visszatér.
Mert mondd, elszállt-e azzal, hogy haza-
jöttél, a zene-ünnepély?
Nem zsong-e, nem kisér,
még bent is utolér?
Egyszerre mindent átcserél,
uj földet tár eléd varázslata,
mindent bezengve győztesen, akár az Úr szava.
Igy ő is szóra kél,
fölrebben, vonja látkörét,
kiáltva új mennyboltot ír föléd,
egy új mindenséget, ahol
nevetve azt, ki öregnek itél,
gyermekként jársz-kelsz, dudolgatsz, uralkodol…
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]