A tájban…

A tájban bennerejtezik a bánat,
mint az eszme a márvány tömegében,
amelyet Michelangelo merészen
kifürkészett és kivésett magának.
Nézem és mérem s bontanám a fáradt
tájat, a fákat, a szittyóst a réten:
sejlik, mi bennük elrejtetett nékem,
az üzenet s hogy még mi munka várhat.
Anyaggá válik lassan szép világom;
szemmel és szívvel aminek örültem;
mint szobor-terhes követ bontom, vágom
és vágyom minden fölöset körültem
lerontani, mert nyugodtan-derülten
az él nekem, ami átment egy halálon!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]