Betyártanya

Gyepen ülök, füst megy kéken
fönt az ágak vörösében,
akár egy betyártanyáé,
de csak a cigarettámé.
Száll a levél, csönög, pönög,
átlátni már a fák között,
kilátni már az erdőből,
kilátni az esztendőből.
Mennyi kapu, ajtó, ablak,
nem akarom, hogy kijussak,
közepébe visz a lábam
– hogy a túlsó végét lássam!
Tágul az út jobbra-balra.
Szűkül a kör napról-napra.
Kicsi, kisebb ez az erdő;
de még kisebb az esztendő!
Mint kiről a tetőt rántják,
nézem a nyár pusztulását,
nézem az év beomlását,
gerendái zuhanását.
Morog ott kinn három ember:
kezdi dolgát a szeptember,
várja sorát morcos kedvvel,
a november, a december.
Moccan a szív, moccan, mintha
hajdan madáré volt volna,
de csak forog, de csak búna
valami medve-odúba.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]