Háborús délután

Piheg a kukorica nyelve,
mint kifúlt ebé, ha megáll.
Csend van. De egy kis drótfonál:
egy rádió horga az enyhe
csendből hány dörejt, hány halál-
jajt kapna ki és üvöltetne;
hány hírt, amely csak partravetve
eszmél: visong és rúgkapál!
De csend van, alig likgatott
egy vakkanással; terebélyben
áll ez a csend. S be jó, hogy ott
az égen is, mit gépnek néztem,
nem ember műve! – Szárnyait
lebbenti, sassá változik!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]