Fájdalom

Diadallal, mint testes terhek
cipelői, ha megpihennek
és – úgy, ahogy csak király ülhet –
a terüre rátelepülnek:
két fájdalom közt megpihenve
ágyamban úgy ülök pihegve,
úgy nézem büszkén, mit is vittem,
mit hoztam neked eddig, isten.
S már kérdeném is: mire kellett,
mire használod, ha rendelted?
De fohászkodva, máris nyögve
új cipelésbe görbedek le.
Mert lestem kezed fürge dolgát,
azért bókoltatsz, mint rossz szolgát?
Mint muzulmánt, ki földön hajkál,
mint zsidót a siratófalnál?
És megint mintha trónon ülnék,
vagy ülvén paripán röpülnék,
úgy visz a kedved s úgy vet egyben
útfélre: újra cipekedjem.
Mint kamaszt rég a kaszálónál,
hajlongtatsz, mintha kasza volnál.
Törlöm az arcom: mennyi van még?
De megállnék már, de nyughatnék.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]