Kórházban, hajnal előtt

Fekszem sötét szobában, fekszem hanyatt. Félnék talán, de félni azt sem szabad, azt sem lehet: a halállal kell néznem farkasszemet. Mit hoz a holnap, mit hoz a perc is itt? A végzet – csüngő szikla – rám eshetik; rámront a Vad; isten szörnyű pillái rámnyílanak. Bújnék a súly, a szem s fog dühe elől. De az pusztul itt épp el, ki menekül; sorsa alól félre épp az nem bújhat, ki meghajol. Nincs halál, mondom, mert a nincs nem lehet. Tekintetemmel tartom fönt az eget; mint bányarab, ha karral, kézzel küzd már a rom alatt.