Az ozorai templomban

A bolygón, amely lánggal égve
s szabott köréből ki-kitérve
rohan a hideg űrön át,
rajta van Ozora
várdombja, temploma
és mind e picike banyák.
A vén padokban ülve-
állva s előre-hátra dűlve
eveznek Mária felé;
a zátony csillagok
közt úgy csapong daluk,
mint hős, erős hajósoké!
Vendégként (mert hitetlen)
kedvesem, szálljunk mi is ketten
velük ma tovább és tovább.
Nekik a másvilág,
nekem az ifjúság
dől kéken az ablakon át.
Melyik szebb? Zengedezve
hadd vigyenek egy percre mennybe
kéz-kézben veled, teveled.
Mária, szűz anya,
mind isten angyala
e kis banya: úgy zengenek!
A bolygón, mely kigyúlva
s szabott útjáról ki-kihullva
száguld az őrült semmibe,
e semmin is kivül
dalolva így repül,
akinek van mit hinnie.
Vezet a kemény kántor,
lendülnek föl és föl szavától
az ifjú s vén arcok, szivek.
Mária, szűz anya,
nem lehet, hogy soha,
soha partot ne érjenek.
Mária s Anna, Anna,
ő néz le ránk, Jézus nagyanyja,
a falról az isten napa!
családi hű fejek,
mint otthon az üveg
alatt a sok fénykép baka.
Hitetlenül és szótlan
ajakkal is jó e hajóban
szállni a hűvös űrön át.
Mária, szűz anya,
hallani Pannika,
Klárika, Sárika énekszavát.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]