Mutatkozik…

Mutatkozik oroszlánkörme
pirosan megint a tavasznak:
bimbózik a barack, a körte,
a szelíd karmok kifakadnak.
A levegőbe tiszta mancsok
emelődnek szaporán, mintha
valamennyi megállj-t mutatna,
egy ősi, mély parancsot.
Mintha óriás anyaállat
kelne, hogy kebelét kitárva
utoljára még útját állja
e vesztébe futó világnak.
Mennyi kar! Elnézem e karmok,
e tiszta kardok vítta harcot!
Mennyi nevelés, türelem
és kitartás és győzelem
emelődik a neveletlen,
ölni áradó ösztön ellen!
És szívemet okos keménység
szállja meg: erős lám a mélység,
erősebb a föld, mint az ember
és félni sem kell, futni sem kell,
dönthet házakat, tornyokat
áradhat tombolva a had,
legősibb nagy ellenfele,
mégis a béke győzi le!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]