Nyáj

Belekapott az ősz lángja
a nyírfába, a nyárfába,
füstöl a fa, csak úgy lángol
dől pedig az őszi zápor.
Őszi szélben sercegően
égnek a fák az esőben,
piros levél, piros pörnye
sistereg a sáros földre.
Leég a fa, már csak a váz,
olyan, mint egy leégett ház,
szarufája, gerendája
mindmegannyi csupasz ága.
Lobog a láng, szalad tovább,
ameddig világ a világ.
Üszök minden, rom és korom
kétfelől az országuton.
Mint leégett hosszú utca
olyan most az országútja.
Illett rá, de rája illett
mind, akinek futni kellett.
Napkeletről napnyugatra
kocogott a kocsik sora
elől-hátul néma néppel,
egy-egy borjúbődüléssel.
Elhaladtak, üres az út,
várja szemközt a háborút,
a nyáj után, mely ellábolt,
magát a rettentő pásztort.
 

Szántód, 1944. okt. 23.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]