Új évre
Minden elmúlik, s nem igaz, |
hogy vál minden jó gazzá. |
Negyvennégy telet láttam én |
Negyvennégy morcos, görcsös arc |
szél szitkát, tél pofonjait, |
negyvennégyszer feledtem. |
És mit tanultam? Egyre több |
A bajban legnagyobb bajod, |
Már nem félek, már derűsen |
beh játék vagy sors, isten és |
|
Nem igaz, hogy nem nő a jó, |
hogy csak a rossz magaslik! |
Van vihar – de vajh nincs hajó, |
Volt háború, de kéklik ím |
Minden elmúlik s legelébb |
Hányódik, őrjöng a világ, |
de csaló kép, hogy állunk, |
repülve jő a part felénk, |
mely volt eddig csak álmunk. |
lesz búza s mért ne lenne bor? |
|
Nincs sújtó külön istenünk, |
vagy nincs isten, ha mégis |
dől s dőlne csak ránk a csapás; |
Mert az idő, nem gonosz ő, |
azon fárad, hogy emberibb |
legyen a föld s az ember; |
hogy bánjunk ki a bajjal. |
felállva, tán már a halál |
felelem, és példámmal is, |
Bátrabb, igazabb! és ezért |
|
|
|