A dal

Szeme-húnyva, füle-dűtve
oldalvást a hegedűre,
hajladozva, mintha messze
susogásra figyelmezne:
tetszett nekem, ahogy – látszott –
szive közepéből játszott
az az egy szál hangász abban
a döngő lakodalomban,
föl-fölnézve, mint a baljós
vizsgálat közben az orvos –
S tetszett az a félig gyermek
inas is a műhely mellett,
ahogy fejét minden este
harmonikájára ejtve
az is mintha susogásra,
üzenetre muzsikálna,
fejét rázva olykor-olykor,
mikor a hang hamisan szól,
s fölnevetve máskor hozzá,
mintha most meg csiklandozná –
Abbahagyva, újrakezdve,
aztán belefeledkezve
ifjúságom idejében
jómagam is így zenéltem;
zeneeszközömre dőlve
füleltem a jövendőre,
fejemhajtva, szememhunyva
füleltem vissza a multba –
 
Vénen, újra,
újra igy lesem, mi zeng föl
leglentebbről a szivemből.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]