Tavasz; a földön fekszem…

Tavasz; a földön fekszem. Két szememet lehúnyom
 
és két karom kitárva
és – mert boldog vagyok – síma tengeren úszom
 
és visz e tenger árja
s hajam lebeg utánam és már fiatal asszony
 
vagyok, mert az esik jól,
de miért: rég halott már? Mert messze kint a parton
 
egy harang angelust szól?
Mert nincs különb tenger a kéklő képzeletnél?
 
mért nem elég egy végzet?
– – – – – – – – – – – – – –
(De mit kínál – más végzetként vagy végzetek
egész soraként – a szabad asszociáció? Tréfásan?)
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]