Göcsejben

Rakja lába alá kévéit ez a gazda,
emelkedik velük percenként magasabbra.
Döfköd maga körül, mint holmi várfokon.
Kerek itt az asztag, mint ósdi vártorony.
Ilyet rak a szegény; csupán a tehetőse
csinál errefelé asztagot háztetősre.
Kapja villára hát, ahogy hozzárepül
kévéit az a kis arató emberül,
veti maga elé, rendezi karikába
s ahogy egy sor kitell, rajta is már a lába,
tiporja ügyesen, egy lépést nem hibáz,
ez ám a győzelem, ez ám győzelmi tánc,
akár Kinizsié, akár Dávid királyé,
akár körötte itt még nyolc-tiz jó-komáé;
 
velük emelkedik.
Már fölemelkedett egy jó emeletig.
Már az adogató asszonynak az a gondja,
 
hogy fog leszállni róla.
És már én is azon mosolygok, hogy ilyen
fölemelkedésben tellnék csak örömem,
hogy nem vágyódom én, csak ilyen villa-rakta
 
emberi szép magasba,
hogy az én művem is, kévénként rendesen,
 
így nőjjön föl velem.
 

1949

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]