Aggódó szív

Április van, még hallgatódzik
nagy csendjével a tó.
Halkan megyek a parti úton;
minden oly csititó.
Hallgat a tó, hallgat az erdő,
figyelnek engemet.
Megállok és figyelem én is
fülelő szivemet.
Mintha tovább lépne belőlem
a szivem! –: az ami
itt fájt, gyötört – járkálni űzött.
Oly jó igy állani,
egy percre föl- s föllélegezni,
elképzelni, hogyan
lépdel feléd szivem, magában,
kitartón, konokan.
Jó elképzelnem: már előtted
áll, üdvözöl, beszél:
„Az aggódás küldött, mivelhogy
se sürgöny, se levél…”
Ennyit látok. Azután újra
itt gubbaszt csendesen.
Üzentél mégis? Oly nehéz, hogy
majd megfojt a szivem.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]