Fülemülék

 
Esik, szemerkél,
szemetel, ömöl már két hete;
itt az idő rá, mégse szól a
 
fülemüle.
 
Este dalolna,
de ha máskor nem, este zuhog;
megcsiccsen s elnémul megint a
 
sok kis torok.
 
S a kis szivekben
gyűl, gyűl, gyűl a dal-tartalék;
idegesebbek naponta már a
 
fülemülék.
 
S ha csak egy percre
a zuhogás mégis csak eláll,
micsoda kardalt zendít azonnal
 
mind a madár!
 
Robbanva, szinte
haraggal, elszánt, civakodó
szaporázással csap ki, mi édes
 
dalba való!
 
Micsoda ádáz
panasszal, milyen szitok-özön
förgetegével védi a jussát
 
– halld – az öröm.
 
Magányos házban
két erdő közt, kert közepén
fülelem, hogy éled, hogy hal el, oh, hogy
 
küzd a remény!
 
Egy percnyi csönd, egy
percnyi kitörés; érzem, ahogy
valami nagy szív kint, a világé,
 
értem dobog!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]