Vonatból

Ami közel van, hogy rohan
hátrafelé, eszeveszetten!
De milyen híven-komolyan
tart velünk, ami messze van –
akár szivemben.
Hogy nyargalnak hátra a fák,
a sürgönypóznák a sín mellett!
De ti, ti messzi, hű tanyák,
akár a mult, az ifjuság,
ti úgy követtek.
Lám, a távolibb, hajdanibb
ragaszkodik hívebben hozzád?
Oh, hogy botlik, akadozik,
szakad az is, az a szelid,
messzibb valóság!
Vonakodva bár, tétován,
a téli rét lágy ködein túl,
a tanyaház is valahány
megtorpan a domb oldalán
és hátraindul.
Mint filmen, ha film tűnik át,
mint fonál fonálra szövődve
fut a futó közeli fák
között az a messzibb világ,
– a mai nap s az ifjuság –
az egy időbe!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]