Erdélyben
| Köröz, ereszkedik a gép; de hegy |
| csak nem emelkedik egyetlen egy. |
|
| Laposra vasaltak a repülők, |
| téged is, Erdély, bérccel büszke föld! |
|
| Hegyek, hegyek, erdélyi hős hegyek! |
| De az utcán száncsengők csöngenek. |
|
| De szán jár a repülőtérre is. |
| Csergét terit a nagybundás kocsis. |
|
| De az épület falán a plakát, |
| mely nálunk arra oktat: óvd a fát, |
|
| itt arra tanít képpel színesen, |
| hogyan irtsuk a farkast helyesen. |
|
| Föntről pici, de lentről s közelebb |
| be nagy az élet! (Akár a hegyek.) |
|
| Be valódibb: költőibb s hihetőbb, |
| már attól is, hogy száncsengő csönög! |
|
| Fadöntő fejszével hóna alatt, |
| oly bocskorban, mely könnyű léptet ad, |
|
| oly sipkában, mely fület fagytól óv, |
| jő mosolyogva a hajdani gróf. |
|
| És csöng a szán s mint ötszáz éve már, |
| ha megrándul, rajt összebú a pár. |
|
| Leheletük – huszonhat fok hideg – |
| mögöttük vőfély-szalagként libeg. |
|
| Szalag leng a lovak szájáról is. |
| Minden fogat lakodalomba visz? |
|
| Az ifjuságba! – mely mintha örök |
| csak ott maradna, hol még szán csönög. |
|
| Csing-csöng a csengő, szobámba követ; |
| tőle a csönd is emberiesebb. |
|
| Az ablakon két függöny; egy belül, |
| egy kint: a hó, mely csipkét ontva dül. |
|
| Csing-csöng – szüntelen a falon is át; |
| magány kerit, de mégsem árvaság. |
|
| Csing-csöng – már alszom és úgy alszom el, |
| a ringató hang mind följebb emel. |
|
| Csöngött csengő, pohár, baráti szó, |
| más-más nyelvű, de egymód biztató. |
|
| Milyen magasság, tisztaság, milyen |
| nyugalom fürdeti fáradt szivem, |
|
| Erdély, oh Erdély, nem attól csupán, |
| hogy itt vagyok, annyi idő után: |
|
| attól, amit e más-más nyelvű szók |
| vallottak, mint köz vallani valót, |
|
| hogy: „egyetértés”, meg hogy: „türelem” |
| meg: „az ellenfél versenyfél legyen”. |
|
| Úgy legyen, Erdély! Példáddal, mit adsz, |
| légy a szivekben hótiszta-magas! |
|
|
|