Utak

Ösvényt, utat, akkor csinált
az emberfaj, mikor – megállt.
Mikor, mert állt, szétnézhetett:
hol talál végül is – helyet!
Mert nem úton van: bujdokol,
akit a félsz hajt s a gyomor.
Vadonban, éren-nádon át
csörtet a nép, amíg nomád.
Farkas-zúg biztos otthona.
Akkor örül, ha nincs nyoma.
Nem célja, csak szimata van:
feléd, meleg, asszony, arany!
Vonzza a rabolnivaló;
törli nyomát a fű, a hó.
Amikor az ember megállt,
akkor lett övé a világ.
Akkor, hogy széttekinthetett
s földet, eget fölmérhetett.
Széttárta boldog karjait,
útja első sugárait.
Akkor indultak céljai
végzetét meghódítani!
Magának? Szomszédainak?
A jövőnek rakott hidat!
Így adott-kapott parolát,
nyert biztatást, tovább, tovább!
Így lép ma félelemtelen
dzsungel-éjedbe, Végtelen!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]