Hajó-út

Szalad a hullám, földobja nevetve
habtajték-ingét a sóvár szelekbe.
 
Játszik a tó (nem szégyelve magát)
 
vége-látatlan bacchanáliát.
Hullám hullámra hengerül; kacagnak,
ahogyan egymás hátára szaladnak,
 
a pillanat szülöttei. Soha
 
ártatlanabb és tisztább orgia.
Szeretik egymást! Ki venné el tőlük
örömüket? Se multuk, se jövőjük.
 
Egész életük ez a lendület.
 
Mozgás-világunk legtündériebb
lényei – sem tudatuk, sem szivük, sem
tartós alakjuk; vágyuk van, egyéb sem,
 
azért oly tiszták, noha boldogok.
 
Nevet a nap, csak ő, ő tudja, hogy
mire való ez a beláthatatlan
szerelem, ez az elfáradhatatlan!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]