Üvegvilág

Áttetsző, üveges lett
 
a lomb a fán,
bibor és barna és csont-
 
szín porcelán.
Tartják a fák japáni
 
csészéiket,
félvén moccanni – oh, ha
 
leesik egy!
Csupa fény a gyümölcsös
 
és reszketés,
mint egy üveg- és lámpa-
 
kereskedés.
„Vigyázz! – hallom szívemben –
 
ügyelj, nehogy
eltörj valamit abból,
 
ami ragyog!…”
Pedig micsoda kéj volt,
 
kamasz öröm,
megrázni őszi fákat,
 
s állni özön-
aranyuk zuhanyában –
 
Milyen csodás
halál volt az a fény- és
 
színzuhogás!
Megyek csöndesen már a
 
japánvörös
készleteikkel álló
 
meggyfák között;
fáj és fáj minden szépség,
 
mi leesik,
féltem a föld törékeny
 
értékeit.
Üveges, áttetsző már
 
nemcsak a fák
világa, áttetsző az
 
egész világ.
Áttetsző szivek, arcok,
 
lengetegek! –
Meddig kimél az őszi szél még
 
benneteket?
Nincs szél még, napsütésben
 
áll és ragyog
kert és teremtés. Annál
 
fájóbb, ahogy
a mozdulatlan fákról
 
egy-egy üveg-
levél – halotti csöndben –
 
alálebeg.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]