Rigók

Czopek úr hatvan éves és
– csarnokba be, utcára ki! –
fürgén viszi vén hájait,
aszerint Lángnét hol hiszi.
„Rigó!” mond, mert nemcsak kopasztva:
látott légben is madarat,
„Párzó rigó vagy! az!” – dohogja –
„Az, Czopek, szégyeld magadat!”
Szégyenli is. Nem sejtve, hogy
épp az a szép s vigasztaló,
hogy benne (és Lángnéban is)
csapong még valami rigó.
Hogy mint a lombok zöldje közt
a gyors kén-sárga villanás:
ha párt lel, bárhol, szállni kezd,
fütyül az élet, a csodás!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]