Hópelyhek éjszaka

Kisüt a fény a kertbe. Látod? A hópehelyrajok!
– Akár az éji lepkék nyáron a mécs felé!
Kitárhatod – nem jönnek be – az ablakot.
Halálé az a nyüzsgés ott, nem az életé.
Mi gondoljuk csak – telhetetlenül –
hogy lét-világunkon túl is lehet
jaj s gyötrelem – az életen kivül! –
Hogy szenvednek ők is, az elemek.
S hogy tán a bőgő vizek, viharok
kínja még a mienknél is nagyobb:
a lélektől, mely sírva visszatér
anyag anyjához-apjához… Ne félj!
Ha meghalunk, az mindent befejez.
 
Teremtőnk könyörületes.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]