Fehér

 
Hófútta földön
apróka, néma szél –
 
Fehér
 
egér –
vigyázva följön,
moccan, iramlik,
egy pillanatnyit.
 
Surran le rögtön –
 
miért?
 
Azért:
újra kitörjön.
 
Fülel, szalad
itt! ott! Amott a fák alatt!
 
Fehéren a fehér.
 
Mennyivel valóságosabb
a csönd is, hogyha él.
 
No nézd, az a szél-mozdulat
a havon – mosolyog.
 
Elfintorul.
 
Ragyog a nap.
 
A hó ragyog.
 
Az ég ma is vadonatúj.
 
Egy fa csúcsáról egy csipet
havacska villámolva lezizeg.
 
Micsoda lárma.
 
Ez volt az utolsó erő.
 
Oh beteljesültség világa,
 
jövő, jövő.
Midőn nem lesz már semmi hátra!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]