Rácegres, 1910

Kijött mord zokszavaival
a pajta mögül a vihar.
Dühös volt, kövér és zömök,
belekékült, úgy dödögött.
Asszony volt, férfi? Valami
borzasztót akart mondani.
De csak topogott és zihált
a hegyen, hol a pajta állt.
Nyelte a mérgit, fujva, hogy
ezen nyomban megpukkadok.
Pillantást oly vadat vetett,
átsisteregte az eget.
De toporzékolt bárhogy is,
csak nem hullt bár egy csöppnyi viz.
Gondolt hát egyet s paripa,
ágaskodó lett, majd bika.
Sunyt fővel szarvat szögezett,
de eső ettől sem esett.
Bődült egy végső-duzzogót,
sarkon fordult, elkocogott.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]