Virágzik a kökény!

Havas eső, fagy, förgeteg
 
április közepén.
Erre mondták az öregek:
 
„Virágzik a kökény!” –:
– tudósít Janink, maga is
 
öreg (mint én) s nevet:
mennyi móka-szót tudtak is
 
azok az öregek!
Megyünk a szélben s bíz az a
 
hófolt nem hó: kökény!
Nyit a kökény – s galagonya –
 
buján az út felén.
Vág a szél, könnyezik a szem,
 
csíp a fagy. Hó s szirom
repül a szélben vegyesen
 
s ül meg a hantokon.
Melyik bokor s melyik vihar
 
szülötte, nem tudom.
Megyünk a szélben, Janival
 
a vén megyeuton.
A régiek bölcs szavai
 
úgy tetszenek nekünk,
szinte mi is egy hajdani
 
viharban lépdelünk.
A régiek bölcs szavai
 
kisérnek oly hiven,
lépünk szinte egy majdani
 
tavasz szeleiben.
Megyünk és túl a könny meg a
 
hó fátyolfüggönyén
nyit az örök galagonya,
 
nyit az örök kökény!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]