Fenyők a ködből

Oda a hó, de a völgyben
nincs még egy tenyérnyi zöld sem.
Üde szín a szomjú szemnek?
Csak a tavalyi hű fenyvek.
Most veszem csak észre őket!
Hol teleltek, hol időztek?
A hegyre ült föllegekben.
Ott húzták ki az egekben.
Lebeg fölfelé a felhő,
ered lefelé az erdő.
Lépdelnek a szép szál fenyvek
hosszan, mint egy gyalogezred.
Ahogy ősszel elvonúltak,
olyan tiszták, frissek, újak.
Jő felénk a fenyőerdő,
ahogy egy jó hadsereg jő.
Nem mutatja, hány csatát ért,
a tél alpesein átkélt.
Semmi híja, semmi veszte,
hannibáli hit vezette.
Zászlait szélbe feszitve,
a bizalom érkezik le.
Száll a jó-szag, száll az első
madárszó, a jégrepesztő.
Jő felénk zárt sorban ismét
az emelthomlokú hűség,
a remény jő, a hatalmas,
mely engem is megoltalmaz.
Keményléptű büszke hősök,
kikeleti előörsök,
nézek rátok, addig nézek,
szivem városába léptek.
Ahány erem, annyi utca,
marsotokat visszhangozza.
Nyomuljatok muzsikálva
legrejtettebb porcikámba!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]