A harcos fájdalom

Jól belevágott a szemembe,
de mégsem tett vakká az ág.
Szidom, majd dícsérem – sziszegve –
a végzet – jóakaratát!
Simítom szemhéjam riadtan:
ég, ráng, szenved, de bárhogyan
ég s ráng, ő van, ő csak a bajban
s nem én, teljes magam.
Csitítom kínjait; keményen
fáj, fáj, de fáj bármíly nagyon
ő fáj – nekem; ő harcol értem;
társam vagy, fájdalom!
Végváraim hű népe – hála!
Küzdjetek csak, vérezzetek,
védjétek életre-halálra
menthetetlen vezéretek!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]