Síremlék1

1
Fegyver között
„Amerre aztán elvezettek…”
Torony s palota egyre reszket,
ha csak egy téglája hazúg –
Aztán világgá nyúlt az út –
Onnan, hol a puskák dörögtek
s földbe lökték a holtakat,
örök robbanás-sorozat
rázza a Földet.
2
Betelt a jóslat
Betelt a jóslat és kiáradt;
él már önálló életet.
A kert vadabb, a táj sivárabb,
az állat ingerlékenyebb.
Az elkerülhetetlen duzzad:
nemzi magát, akár a sejt.
Fönt vadlibák hörögve huznak,
lent egy egész nép szót sem ejt.
Küzdve a föltarthatatlannal
az éjben csak egy lámpa ég:
egy kis szabóé. Konokan varr,
föl-föltolva szemüvegét.
3
Jeltelenül
Egyensúlyban, mint az Igazság
mérlege, leng egy vadmadár.
Villámként siklik, noha áll.
Köröz, nézi, hol kezdje harcát.
A szikkadt bérc-táj csupa csontváz,
akár az elmék és szivek.
Földben a költő; mint a forrás
sírjában is buzog, sziszeg.
Vágyódik föl a napvilágra.
De süket urak, néma nép.
Bemocskolnák, ha értenék.
„Idegen!” Ez a tisztasága.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]