Az agy kezei

Agyam marokként fogta, szoritotta
 
a gondolatot még soká,
 
szinte ujjait zárta rá –
aztán haraggal földre hajitotta,
mert nedve nem jött már egy árva csöpp sem;
 
fürtök törekje lett, ürült
 
kalász, mire hozzám került
az ősi kifejtendő: van-e isten –
Van-e, mi véd?! Nincs! Itt vagyok magamban,
mint minden ember, mondtam, látva szinte
a száraz gaz porát is mint verik le
a kezek – az a két jó kéz az agyban –
egymást faggatva, hogy lesz hát tovább,
 
egymást szorítva át meg át.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]