Lemez-zene közben

Gázlángon, útmenti szerelő-műhelyben tüzesítették meg s kalapálták aztán bárd-szélesre a szekercék élét.

A fatönköket gépkocsikon hozták s vitték végig ezeken az új tartományokon, komoran, fürgén, rendületlenül: már-már egy szertartáshoz igazodva.

Mert bármikor – déli tizenkettőkor vagy éjféli tizenkettőkor – érkeztek és bárhova ezekre a tisztátalan telepekre,

ahol az asszonyok nem úgy főzték az ételt, nem úgy vetették be az ágyat, ahogy náluk, ahol a férfiak nem úgy köszöntek, mint ők, ahol a gyermekek s az egész istenverte társaság nem úgy ejtette a szót, ahogy ők, ahol a lányok elhúzódtak tőlük,

tizenkét férfit, lehetőleg ifjat, ebből a pimasz, törhetetlen népből a piacra vittek

s ott – mivel dré-dru és továbbá kru-kra s nemkülönben drum-drám –

megkorbácsoltak s aztán lefejeztek,

szükségszerűen, mert hisz torr-torr és tirr,

s szakszerűen, mert szakmára elég különbözők voltak,

gazdász és hentes, könyvkötő és mérnök, pincér és orvos, több papnövendék, katonaiskolás; általában rengeteg diák,

Carnot, Beethoven, sőt Einstein ismerői,

képességüknek legjavát mutatva,

mért mindazonáltal mégiscsak pla-pla-pla-pla és pli,

miközben hangszórón lemez-zene hangzott és egy-egy ingerült vezényszó, s ők, búzgók, homlokuk törölték és félre-félre fordultak vizelni, mert az izgalom a vesékre hat,

majd lemosatván gondosan a tönköt s bevonván a nagy trikolort, mely ilyenkor mindig fejük fölött lengett,

mentek tovább a tág jövőbe ők is

a gondosan körberakott fők közül,

majd a telepről, ahol is most

és azután és mindörökre

az értelem, a vigasz, a remény

kurr, kirr, kurr, azaz sirr, surr, az a hang amit már egyedül,

zenétlenül és szövegtelenül

a tű a lejárt lemezen köszörül.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]