Aggastyánok isszák az újbort

 

1

Födetlen kebleid alatt
sugárzó kebleid alatt
még s még egy félórára csak! –
te fényes-édes –
Aggastyánok isszák az újbort
október harmincadikán
hajadonfőtt, rókaluk-langyos
présház előtt,
szél árnyékában
az utolsó darázs zeneszavában –
ebben az ömlő arany ráadásban,
az ifjukori hű hegyeknek
maradék vendéglátásában –
ránctalan öblében ezeknek
a már tengerré terjedt ős szeleknek,
– Öledben félórára még s még asszonyédességű Nap –
aggastyánok isszák az újbort
hangtalanul.
Csontok, izmok most pihennek meg
bizalommal,
ebben a jó együtt-ülésben,
ebben a jó messzenézésben,
megkönnyebbülten végre
a hajnal óta, amikortól
– Biz’ egy életen át kapáltunk. –
Aggastyánok isszák az újbort
a látóhatár serlegéből –
glázi-jából!
– utoljára piroslik föl tán –
egészségedre, elmulás!
Nyári kaszálók, madaras erdők
úsznak a torkon.
Rózsákat buggyantgat a láp,
a vér, ott,
ahova lemerült a mult,
lakodalmak, bevonulások,
lánydalokkal, réztrombitákkal.
 

2

Hosszunyelü seprűk az égből
cirok-sárgán, aranyosan
le-le villannak a felhők
futó réseiből: a régi
házikészitésü jó seprűk!
verik uj-asszonyos szigorral
a falomb-szemetet a dombról,
a serleg-cserepet a tóról.
Kezdődik egy más uralom!
Valami női, sürgető.
Az egész vidék másnapos.
Valami hajnal ez, a lét:
a remény korhely-hajnala!
Azoknak is, kik nem vigadtak.
 

3

Takarítások, őszi vagy
tavaszi nagy kirámolások
gyémántló porforgatagában,
meszelés-előkészitésben,
aggastyánok isszák az újbort;
abban a férfi-arrébb rendtevésben,
abban az asszony-párti léghuzatban,
mely farkas hidegével meghitt
bútorokat nyal otthonunkban –
Gyermektelen síkok fölött, némán
aggastyánokkal koccintgatván
isszuk az újbort, hol földre, hol égre,
majd bölcsen összebólogatván,
hogy lám-lám,
hogy’ munkál villogva fölöttünk
a lába-friss, a keble-fényes
háziasszony, az örök-édes,
a csupa tett-vágy, csupa láz –
Te sose egy, és sose más,
te égi édes, földi fényes,
te elérhetetlen: csodás!
akivel egykor ölelőztünk.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]