A Szörny
Valahányszor kinézek, épp megy át |
a komp Szántódra. Vagy jő vissza. Mintha |
az idő ezzel mérné itt magát, |
|
bővebben, szárnyalóbban itt! Ötöt |
vált a rév egy nap és így – mesemód – ez |
mi elszáll beírt lapjaim fölött. |
|
Valahányszor lenézek, mintha egy |
más csillagrendből – időnk-túli! – óra |
csitítaná – biztatva! – szememet: |
|
te is bővebben, úgy mérj! – Igazodj |
a tágassághoz, amikor (s ahol!) csak |
s már úgy megy minden, hogy semmi se fogy! |
|
Most ébredtem és – tik-tak – alkonyul. |
Mi volt két-két óriás perc közében? |
Éltem!? – Múltam! Gyógyithatatlanul! |
|
S tekintek már le ugy is, elakadt |
szívvel, hogy szöknék talpra: küzdenem kell! |
Aki ekkorra mindig megszalad. |
|
|
|