Mégegyszer, ugyanonnan

Valahányszor kinézek, lent a komp
mindig a két part közt ring, lengve, mint a
 
nagy réztál-inga
egy óra aljában, mely sose kong.
Ritka a járat már; de mind sürübb
mégis a perc, melyet széles közökben
 
szabdal fölöttem
a nagy álló óra, mely sosem üt.
Valahányszor kinézek, mind nagyobb
inga-lengésben lódul az a fenti
 
perc! De a lenti?
Melynek bomlott órája én vagyok?!
Jő-megy a komp s ahányszor szememet
pihenni röptetném föl, vaksi bányász,
 
épp e perc-járás
nyom vissza, sürget, bontsam szenemet.
Nap-éj, tavasz-nyár: tik-tak. Végezem
munkám, oly „eltemetődve”! oly mélyen,
 
hogy – most gyökér – nem,
rég nem szól dacom, vajon ér-e fenn
jutalom? Lesz-e gyümölcsöm olyan,
hogy fölvéve azt mondja a jövendő:
 
a törzs veszendő,
de szenvedése nem haszontalan.
 

1963

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]