A kézmívesség kimúlása
Mammut-csontokként hevernek, épp csak feketén, |
szerszámok, melyekről lemúlt az élet |
szétszórtan a volt kovácsműhely udvarán. |
Hidegvágók, kivásult reszelők, egy méteres nyelű |
tüzesfogó – ráf-húzáshoz – egy megrepedt |
faszén-kohó, még kormosan… Élt, békén, még nem is rég |
a hatalmas ős-állat. |
Estelente, |
ha közelébe tértem, bár pihent már: |
roppant erejét s emberpárti jóakaratát |
testi élményként kaptam, orron át, beszíván |
szagát s lehét a húszezer évesen is tevékeny, |
tömérdek teremtésnek. |
Így, azáltal, |
hogy már-már időtlen volt, azt ígérte: küzdelem |
nincs hasztalan! S így végül az Időt is, |
a kerten kívül ránk-leselkedőt, a bestiát |
visszahajlítjuk uralmunk alá, |
(betörve elvadult évszakait is) akár |
a vad lovat, a vad tüzet, a vad ugart. |
|
|