Baudelaire esztendejének őszén

Az eső fürge férgei!
Nyüzsögve a négy ablakon.
Eltűnt az esti Balaton;
el föld s ég minden fényei.
Villámmal zörren az üveg.
Be-befintorog a falánk
pondró világ, a szinte ránk-
tekergő giliszta-sereg.
Kis kancsukák! Spermák! S megint
sír-kukacok, rést s hézagot
feszegetők, mint majd azok,
melyek koporsónkat lepik.
A nemzés meg a rothadás
torz rángásával pereg e
pondrók és ondók serege,
ahogy hol táncol, hol csatáz.
Zeng-zúg, de nem a szél repül,
a ház rohan, a föld alatt.
Így utazott Ő, a Riadt,
látva kívül is, mit belül.
Ki mégis dalt hagyott nekünk!
Úti dalt! Hogy fura hajónkban,
e föld alatt futóban,
– „Vén kapitány!…”
 
– Megyünk.
 
Szelünk ma biztató van!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]