Emelő halál

F. Feri halálát is, Mártáét is „végig csináltam”, ahogy mi halandók oly kegyetlenül-ártatlanul mondjuk. Igen szerettem őket, elmúlásuk, valahányszor rágondolok, ma is földre nyom. De aztán – mert hogy oly példamutató élet után oly példamutatóan haltak meg – mindannyiszor fölemel. Így ez a két halál most afféle szárnyként lett a tartozékom, egyenletesen váltakozó csapásokkal visznek voltaképpen csak most megpillantott szakadékok, tengerszorosok fölött. Áron és Laci – Gara – együttműködésem nélkül halt meg, de rám a második váltásba szív-emelők ők is. Így – hasonlóan a halak mellék-uszonyához, ráadás-szárnyaim is vannak. De hisz Járdányi és Berda is barátom volt és ők is értékesen haltak meg, mind ebben az évben! És Lajtha és Ney és Úrhegyi és Rácz, Vass, Sarkadi és mind a csattogva eltávozottak csak Lőrincig visszamenően. Vállamtól sarkamig két sorban is sűrűn rajtam a szárny s biztatnak távoli emlékeimmel, hogy – bátran! – gyáva csúszó-mászó, jutsz valamire majd ebben a közegben is, mint hajdan a vízben, amidőn – ússz te is! – beletaszítottak.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]