Hegylakó

Változat
Már-már emberi hangon, noha nem
a mi hajdan-volt anyanyelveink szavaival
dünnyög a ház körül s keres – talán: kér –
bebocsátást az őszi szél. De van férfi, fehér hajú,
ki véli ezt is érteni magányos
hegyi házában, hol megint telelni fog.
Nagyon öreg fáival a gyümölcsös
beküldte messzi emlékként a termés
utóját, a túl pirosat,
a túl édeset, a gyermekkorian jóakarót. De
mentséget és magyarázatot? Más semmit, arra,
mért suhan így – sőt gyorsabban lám! – ez az év is,
pedig az utolsó talán?!
Pocsolya-tükröket keres mind sietőbb
léptei alá a sík határban a hold.
Istenben bízni túlnehéz már ez a szív. De tán a föld
jóakarata… Megkönnyítené? Ám kint a ház előtt is
mit tud meg e most fehér láthatártól
a férfi, nyarai után?
Afféle tenger hozza ott
mángorló hullám-hengereit Ninivék,
Atlantiszok fölül s húzódhatsz
Gaurizankár-i csúcsra, gondolatra:
vakondoktúrás az neki.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]