Corba vallomásai

 

1

Megnézett jól a két szemem,
kinyílt rád az a két szemem,
mely kebleim hegyén ügyel-
neszel a vakok ösztönével,
tapogatódzik világtalanok
bátorságával éjszakámból
évtizedek távolságáig,
halálomig, halálodig,
hogyha nem túl azokon is még.
Beléd néztem tíz ujjam hegyével,
megtekintettem csontjaid
ujjaim bizsergő bögyének
röntgen tapogatóival
mielőtt hozzád értem volna,
új házat fölfedező ebként
tudott futni birodalmadban
nyelvem múltadban és jövődben,
tagonként megszámláltalak,
éhező izmaimmal.
 

2

Bukásaidról, de buktodban is
föl-fölcsapó reményeidről
dadogó szíved itt beszélt
fülelni tudó tenyeremben,
mielőtt hozzám értél volna,
bennem volt már a gyermeked.
Achillesszé fürödhetsz ebben
a befogadásban, e tekintetben,
mely inni tud és enni tud, hogy
– anélkül, hogy fogyasztana –
magába vegyen, mint a föld
szomorúan is mosolygón
ember-indulású, de tán
isten-utú föltámadásra.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]